Aktuális

Magyar Nemzeti Tanács képzéssorozat

  • 29
  • Aug
    2021

Zentán folytatódott az óvodáskorúak szocializációját segítő tréning. Az előadássorozat harmadik állomásán a zentai Hófehérke Iskoláskor Előtti Intézmény Szivárvány óvodájában is bemutatták ezt a projektet. A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott képzéssorozatnak köszönhetően mintegy 60, Zenta községbeli óvodapedagógus ismerkedhetett meg az új metódusokkal. A szakmai tréning során az óvodapedagógusok elsősorban olyan módszereket ismertek meg, amelyek a gyerekek szocializálódását hivatottak segíteni. Gedošević Valéria, igazgató, Hófehérke Iskoláskor Előtti Intézmény, Zenta: „Az új program annyiban különbözik az előző programtól, hogy az előzőben mindig volt egy terv, amihez alkalmazkodtak az óvónők, megterveztük a programot, és az alapján folyt a nevelői-oktatói munka. Ez az új program alapjában abban különbözik, hogy mindig a gyermek érdekeit helyezzük előtérbe. A képzéssorozatot a Magyar Nemzeti Tanács támogatja. Vajdaság-szerte mintegy 250 magyar anyanyelvű óvodapedagógust karolnak fel így. Jerasz Anikó, elnök, MNT Végrehajtó Bizottság: „Reményeink szerint most ez a programsorozat, amelyet most indítottunk, ez a fórumsorozat ez is nagy segítségükre lesz az óvónőknek. Most ez kapja a legnagyobb hangsúlyt, hogy azok az oktatási intézmények, iskoláskor előtti intézmények, amelyek most kapcsolódnak be ebbe a programba, akik most kezdenek ezen program mentén dolgozni, minél nagyobb segítséget kapjanak az óvodapedagógusok, hiszen szerb nyelven különböző képzéseken már részt vettek, de azt gondolom, hogy kulcsfontossága van annak, anyanyelvükön, magyar nyelven kapják meg a kellő segítséget és a kellő támaszt.”